2010. február 6., szombat

helyzetjelentés

A nagy online kommunikáció közben máris jött egy csomó kérdés, amire ez úton igyekszem válaszolni.
Szóval a 8ker+én program jelen pillanatban előkészítő fázisban tart.
Márciusban tervezünk egy felkészítőt tartani az önkénteseinknek, akik mentorként fognak részt venni a programban. Ez kb 4napos lesz, és több szuper szakértőt is felkértünk, hogy egy-egy témáról bővebben beszéljenek. Lesznek a fotózásról technikai, etikai felkészítők, a nyócker szubkultúrájáról, a hátrányos helyzetűek identitásáról, valamint reformpedagógiai módszertanokról előadások, interaktív játékok, beszélgetések.
Áprilisban pedig a foglalkozások kezdését reméljük. Azért írom, h reméljük, mert addig még rengeteg szerveznivalónk van. Többek között ez is történik jelenleg.
Most pályázatokat írunk, ehhez szerezzük be a megfelelő papírokat, ajánlásokat, nyilatkozatokat.
Közben igyekszünk minél több helyi szakértővel, a kerületben ténykedő civil szervezettel, okos emberrel találkozni, konzultálni és a tanácsaikat megfogadni. :)
Kezdenek összeállni a progról a mindenféle cv-k meg ars poeticak - ezeket töltögetjük fel a blogra, ill. most már a facebook csoport oldalára. És tegnap óta a twitteren is jelen vagyunk. Én személy szerint online menedzsment mániás vagyok, mert hiszek benne, h a fiataloknak nagy része, hozzám hasonlóan, a netes social oldalakról tájékozódik, ott cseveg, kommunikál, hírdeti magát vagy a munkáit. Minden esetre nem káros, ha online is jelen vagyunk... viszont ingyen van! :)
A blog dizájnja még fejlesztés alatt áll. (ma megyek fotózni a háttérképhez)
No és a program sarkallatos pontja, h tudunk-e fényképezőgépeket szerezni, uh ezek becserkészése is előkelő helyet foglal el a listán.

Azt hiszem, nagyjából ezek vannak most. Minden hozzászólást, kritikai megjegyzést szívesen fogadunk - és igyekszünk is minél több embert a programmal kapcs meghallgatni, hiszen ezekből tudunk előrébb lépni.
Kérdezzetek itt, facebookon vagy twitteren!
Szép napot!

2010. február 5., péntek

a facebookon is

már itt is kommunikálunk

twitter

már a twitteren is csiripelünk - így próbálunk több barátot szerezni és népszerűbbek lenni :)
aki szeretne, az 8kermegen néven itt cseveghet velünk: